ápr 9, 2022
Hinta különböző korosztályú gyerekek számára
A családunkban van egy 8 hónapos kisbaba, egy 2,5 éves és egy 6 éves kislány. Amikor játszótérre megyünk, nagyjából mindegyiknek más hinta való, és ennek megfelelően szoktuk a kisebbeket felügyelet mellett hintáztatni, míg a 6 éves lányunkat már természetesen önállóan eleresztjük a játszótér felfedezőterepére.
A környékünkön szerencsére nagyon profin felszerelt játszóterek vannak, így bármelyikre esik épp a választásunk, mindenhol megtaláljuk a megfelelő hintákat is a gyermekeink számára. Amikor építkezni kezdtünk, és a kerttervezésnél tartottunk, evidens volt, hogy fogunk a gyerekek számára kerti játszóteret is csinálni, aminek elengedhetetlen elemei lesznek a hinták. A jatszoterland.hu kínálatában szerencsére mindegyik korosztálynak megtaláltuk a megfelelő hinta választást. Bölcsőhinta a babának, amiből volt lehetőség figurásat is választani, ráadásul ez a hinta együtt nő fel a gyerekkel, ahogy az a leírásban is szerepel. A legkisebbek számára bölcsőhintaként, a már totyogósok számára háttámlás laphintaként, és a már nagy gyerekek számára sima laphintaként funkcionál.
Amikor a legkisebb gyerekünk is eléri a 3 éves kort, akkor pedig az addig bölcsőhintaként használt darabot is át tudjuk variálni laphintává, így a bölcsőhinta sem marad később hoppon a kertünkben. Emellé mindenképp szerettük volna a közkedvelt és ma már a legtöbb modern játszótéren felszerelt fészekhintát is vásárolni, mivel az ölünkben ülve azon még a babával is tudunk hintázni, de a 2-3 éves kicsik számára is felügyelet mellett élvezhető egy ilyen gyártmány. A nagyok pedig teljesen önállóan tudnak rajta akár többen is hintázni, ezért ez nem maradhatott ki a repertoárunkból. Ezek mellé pedig természetesen a klasszikus sima laphintát is választottunk, ami egyértelműen a nagyobbaknak való.
More Details