okt 11, 2022
A laminált padló mint játszóterep
Gyerekes családok tapasztalják, hogy bármelyik helyiségből válhat pillanatok alatt játszószoba, a gyerekek fantáziája ugyanis határtalan, a legváratlanabb megoldásokkal állnak elő időnként egy-egy adott élethelyzetben.
A padlónk burkolatának figyelembevételéhez is hozzájárulhat ez a szempont, mivel egy hidegburkolattal fedett térben az önfeledt játék sokkal kockázatosabb. Ezért is jó választás lehet a laminált padló, amely természetes fa anyagából adódóan sokkal melegebb hatást kelt, és jóval „puhább” is a mázas kerámiánál vagy greslapnál. Egy örökmozgó gyerekcsapat esetében szinte kivitelezhetetlen, hogy az érintett területekre folyamatosan plédet terítsünk, így hidegburkolattal fedett padlón gyakori a felfázás.
A laminált padlólapok alkalmazása viszont egy kellemes meleg hatást tesz lehetővé, a közvetlen illesztéseknek és a szennyeződéstaszító felszínnek köszönhetően pedig a felület könnyűszerrel tisztán tartható, így nem kell attól félnünk, hogy a kicsik játék közben egy nem túl higiénikus padlón hemperegnek és gyűjtik össze a bacilusokat.
Azzal viszont tisztában kell lennünk, hogy a laminált padló sérülékenyebb is a hidegburkolatnál, így nem szerencsés rajta éles eszközöket (ami akár egy színes ceruza hegye is lehet) végighúzni, illetve a nedvességre is fokozottan oda kell figyelni, a laminált padló ugyanis nem tolerálja jól a folyadékot. Ha egy pohár üdítő kiömlik, azt célszerű hamar feltakarítani, nehogy a lapok közé szivárogva kárt tegyen a padlónkban, és felpúposodjon tőle.
More Details