Jól ismerjük József Attila Altató című versét, melyben a kis Balázs elaltatásán fáradozik a költői én. Ezt a kedves verset meglehetősen gyakran idézik, főleg az utolsó versszak „Tüzoltó leszel s katona!/ Vadakat terelő juhász! / Látod, elalszik anyuka. / Aludj el szépen, kis Balázs.” sorait szokták átírt verzióban közölni, mikor a pályaválasztásukra hivatkoznak az emberek.
Azért is kelt mindannyiunkban pozitív érzelmeket a vers, mert életünk korai szakaszában, az általános iskola alsó tagozatában tanulják meg többnyire a gyerekek, és az ebben az életszakaszban elsajátított dolgok mindig pozitív érzelmekkel épülnek be a köztudatba.
Ezen a kisfiúknak tervezett pólón a vers E/1-es átirata olvasható, a végén kis, humoros módosítással: „Tűzoltó leszek s katona, vadakat terelő juhász, de most csak 2 éves vagyok, még ráérek eldönteni”. Azért érdemes ilyen nyomattal ellátott pólót ajándékozni egy babát váró családnak, mert biztosan a szülők is ismerik a verset és jó emlékeik vannak róla, ráadásul a kis piktogramokkal díszített szöveg még aranyosabbá teszi a szöveget.