Biztonságos, és megbízható székhelyszolgáltatás?

Roppant nehéz gondos, biztonságos, és megbízható céget találni, akiknél elérhető a székhelyszolgáltatás, pedig a célja ennek a szolgáltatásnak pontosan az lenne, hogy annál az adminisztratív tevékenységnél, melyet jelen állás szerint mi magunk meg tudnánk teremteni, gondosabb, biztonságosabb, rendezettebb körülmények közt legyenek tárolva a hivatalos leveleink.

Alapvető elvárás például, hogy a székhelyszolgáltatást igénybe vevő személy, cég a kézbesítéstől számított 1 napon belül értesüljön hivatalos küldeményeinek érkezéséről. A gondos, biztonságos székhelyszolgáltatás részben azt is magába foglalja, hogy a fontos iratoknak a másolatait a székhelyszolgáltatást igénybe vevő cég könyvelőjének is kiküldi a székhelyszolgáltató, ebből fakadóan biztosabban teljesíthetőek a határidőkhöz kötött jogorvoslatok, illetve kötelezettségek. Ebből fakadóan az ügyfél, cég válláról nem csak az a teher szakad le, hogy nem kell neki, személyesen átvenni, és tárolni a hivatalos papírokat, hanem a székhelyszolgáltató még el is juttatja ezeket a megfelelő helyre, az ügyfél könyvelőjének, azaz ha valamilyen bírósági, jogi tartalomról lenne szó, a könyvelő azonnal megkezdheti a munkát, így a cég nem fog negatív következménnyel szembesülni. Míg, ha maga intézné a levélügyeit, a nagy rohanásban lehet, hogy megfeledkezne erről, vagy arról a határidőről.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük